Minden, amit tudnod kell a segítő beszélgetésről

 

A nyári szünet ideje alatt csoportunk nem fogad új klienseket, segítő beszélgetésre legközelebb a következő tanév regisztrációs hetén, augusztus 30-tól tudtok jelentkezni!


A segítő beszélgetés egy minden ELTE hallgató számára elérhető szolgáltatása a csoportunknak. A beszélgetés helyszíne az ELTE BTK D épületének alagsorában található két szobánk valamelyike. Itt zavartalanul, megfelelő körülmények között tud folyni a közös munka.

A folyamat maximum 6 alkalomból áll, melyek egyenként 50 percig tartanak és ideális esetben heti rendszerességgel történnek. Fontos, hogy az előre megbeszélt alkalmat minimum 24 órával korábban szükséges lemondani, ellenkező esetben az megtartott alkalomnak számít. A segítő beszélgetés alatt nem direkt tanácsadás zajlik, itt két fél együtt gondolkozik azon, hogy hogyan lehetne az aktuális helyzeten javítani. Ebben a kapcsolatban a segítő új, objektívebb perspektívát tud nyújtani egy adott kérdéskörben.

A kortárs segítőket titoktartás köti, így semmilyen információ nem kerül ki a hozzánk jelentkezőkről. Hallgatók lévén viszont szükségünk van arra, hogy munkánkat tapasztaltabb szakemberek felügyeljék, de minden ilyen esetmegbeszélés során is biztosítva van a kliens anonimitása.

A segítők mind pszichológushallgatók, így előfordulhat, hogy bizonyos problémák esetén képzett szakember megkeresését javasoljuk, annak érdekében, hogy a kliens a legmegfelelőbb segítséget kapja. Hallgatóként is ugyanazok a keretek vonatkoznak ránk, mint a már végzett szakemberekre. Ide tartozik a titoktartás, illetve, hogy a segítő és a kliens kapcsolata kizárólag a segítő beszélgetés idejére korlátozódik.

Jelentkezni a kortars.segito@ppk.elte.hu címen lehet. A honlapon elérhető Segítőink fül alatt megtalálhatóak azok a kortársak, akik segítő beszélgetést vezetnek. Jelentkezés során lehetőség van közülük konkrét személyt választani, illetve egyéb preferenciákat (férfi vagy női, tapasztaltabb segítő) is megpróbálunk figyelembe venni, de alapvetően a megadott ráérés alapján kerül kiválasztásra a segítő.

A szolgáltatás teljesen ingyenes, az igénybevételhez ELTE jogviszony szükséges csak.

Adatkezelési tájékoztatónk itt található.